Névtelen sírhalom.

Névtelen sírhalom.

Névtelen sírhalom,

Elkopott kereszt.

Olvashatatlan névvel ált rajta egyszer,

Egy emberi élet utolsó képe.

Ki volt ő? Milyen lehetet rég?

Kérdezi egy színes őszi levél.

Mely nesztelen simult,

Kopott keresztre.

De nem felel senki sem,

Hisz elfeledték régen...



Hibás csak te lehetsz…

Hibás csak te lehetsz…

Hibás vagy és utolsó a sorban,

De ott a helyed.

Oda küldtek ott maradsz

Hisz máshova nem tartozhatsz.

Első sohasem lehetsz,

Megtiltják neked.

Maradj csak utolsó szépen,

Csendben és mosolyogva tűrj mindent.

Neves, ha ütnek,

Köszönd meg, ha beléd rúgnak.

Mosolyog és szolgáld ellenséged,

Néped öli, véred ontja, de te mosolyogj boldogan.

Ez a dolgod eben az életben,

Másokat szolgálni szép csendben.

Sírni kis szobában,

Sötét magányba zárva.

Meghalni úgy, hogy senki sem tudja,

Ő élt volna?



Őrölt egy lány!

Őrölt egy lány!

Bolond és bohókás,

Leány vagyok.

Őrült eszeveszett tempóm,

Repít, röpít az ég felé!

Angyalszárnyak s fekete tollak,

Glória s ördög farok.

Eszeveszett életet élek?

De kérlek! Nem így kéne?

Jobb állni egy helyben?

Elveszni az út porában?

Nem és Nem!

Szürkeképű ember nem leszek!

Őrült forró vérem,

Repít röpít engemet.

Álom

Álom

Álom, Álom, Álom,

Ó édes puha álom.

Bársony párnák lágy ölén,

Álmok tengerén.

Hófehér bárányokat számlálva,

Fejem álomra hajtva.

Ó de nem lehet,

Éber fáradság temet el.

Nyúzott reggelek és fejek,

Álmos hajnali fények.

De még egy kis eldugott pillanatban,

Ott abban az édes mámorban.

Álom zárja le szemem lágyan,

S én pihenek ismét bátran.

Elég!

Elég!

Elég! Elég! Elég!

Komolyan mondom Elég!

Agyam felbaszva,

Vérnyomásom Egekben!

Kész megadom magam,

Nem érdekel, nem izgat.

Kilépek, old meg magad,

Jobban tudod és pofás is jár.

Fekete szemed mögött,

Éjsötét tenger vár.

Se eszed se értelmed,

Busz ütne el téged!

Ütnélek, Vernélek,

Sajnálnom kéne téged?

De nem megy bocs.

Csak dögölnél meg te barom!

Tisztelettel a Magyar Gyula 12/c osztályban lévő bizonyos tanulók részére…

Bocsáss meg.

Bocsáss meg.

Rosszat tetem érzem,

Bolond voltam.

Fájdalmat okoztam,

Nem akartam

Fáradt vagy rosszkedvű voltam,

Nem tudom, de megbántam!

Sírok megbocsátást remélve,

De nem tudom, mi jár fejedben.

Szárnyatlan angyal lettem,

Ki megváltás vár tőled.

Kegyetlen véletlen,

Sötétség játszott velem.



Kábít

Kábít

Itt maradt illatod kábít,

Helyed ágyamon vár.

Meleg karjaidba bújnék,

Oltalmat adó melegbe.

Elrejtesz, elbújok,

Menekülök, megvédesz.

Halk éjjeli szuszogásod,

Bódító illatod.

Ott melletted érzem,

Baj nem érhet.

Ölelj meg kérlek,

Had ölelhesselek végre.

 

A szökőt poéta története.

Repül a rím!

Szál a szó!

Serceg a ceruza!

Igen a poéta visszatért!
---------------------------------------------------------------------

(Ez a vers az alkotói válság 2 része úgymond befejezése.)

A szökőt poéta története.

Kis poétám ki megszökött,

Egész a tengerig jutott.

Megállt a parton,

Csillogó szemekkel nézte.

Öreg morajló tenger,

Szelíd hullámait.

Sós tengeri levegő,

Kellemes szelő.

Simítja arcát,

Kócolja haját.

Nap sugarai,

Mint meganyi tündér táncot jár a víz felszínén.

Lemenő nap festi a tájat,

Vörös és arany árja.

Lenéz a lába elé kis poéta,

Valami csillan a víz alatt.

Cipőjét leveszé,

Nadrágját feltüré.

A víz langyos,

A part homokos.

Kiveszé a furcsa kis dolgot,

Majd kinyitja tenyerét.

Kis kagyló csillog a fényben.

Megbabonázza poétám,

Ki mosolyogva elindul hazafelé.

Otthon ölembe ugorva,

Mutogatja kis kincsét.

----------------------------------------------------------------------------

Ez a vers vagy történet igazából arról szól, hogy valamit elveszettem, ami miatt tejesen magamba zuhantam. De jött Omi aki végre nem belém rúgott, hanem megfogta kezem és segíttet felállni a földről. Mióta felálltam támogat, ha kel nehogy megint elesek. Igen felálltam és mentem és az óta rengeteg támaszom van és a szerelem is megtalált. És megtanultam egy fontos dolgot. Azért esünk bele a gödörbe, hogy megtanuljunk kimászni belőle!

Tudod jól igaz e?

Tudod jól igaz e?

Messzi útra tévelygek,

Testem éget mennem kel.

Szívem ismeretlent látni kél,

Új csodák mesék!

Mesze járok, el sem hinnéd,

Hegyek, tengerek mélyén.

Vérem hajt engem el,

Hisz tombol odabent.

És te szerelmem,

Mosolyogva engedsz el.

Tudod jól igaz e?

Bolondos szívem visszahúz engemet.

Marionett

Marionett

Ugrálsz körbe, körbe,

Örült táncot űzve.

Táncolsz önfeledten,

Megadott ütemre.

De színpadodon más is táncol,

Több millió marionett bábú.

Búg a zene lüktette az ütem,

Táncoltok önfeledten.

Agyatlan bábok,

Zsineget rángató őrült varázslók.