Átölelsz.
Sötét szobám ablakán át szürke világ vár,
Szél tépi, cibálja a fákat, akár lelkemet a bánat.
Ablakomon lassan lefolyó esőcseppek,
Akár arcomról lehulló könnycseppek.
Mesze vagy tőlem, el nem érhetlek,
De érezni érezlek itt vagy mellettem.
Leülsz mellém és átölelsz,
Biztonságos kezeddel elrejtesz.
El a világ szeme elől,
El a bántó szavak záporától.
Az ablakon lám eltévedt egy esőcsepp,
Akár én egyszer régen.
Oldalán megcsillanó reszkető fénysugár,
Úgy simul hozzá, mint te énhozzám.
Óvja, vigyázza eltévedt vándorát,
Vigyáz, mit te énreám.
(„Azt tartják, a macska a szellemvilág őrzője, ezért követi a gazdáját a halál kapuján át, hogy ott is neki dorombolhasson.” Én neked dorombolok csak Gáborom. Szeretlek.)
