Viasz szárnyak.

Viasz szárnyak.

Egyedül sötét szobába zárva,

Magány láncai tartanak.

Benyitottál a magányomba,

Elszaggattad örök láncaimat.

Szálltam repültem veled az ég felé,

Szárnyaid repítetek.

De szárnyaid viaszból voltak,

Olvadtak és szétestek.

Zuhantunk ketten vissza.

A sötét magánys szobánkba.

Láncok tekeregnek csuklónkon,

Viaszos tollaktól vagyunk koszosak.

De a magány többé el nem ér,

Hisz most már ketten próbálunk.

Viaszos szárnyak helyet,

Igazit növeszteni próbálunk.

Hisz a szabadság minket vár.

Homály.

Homály.

Öreg boszorkány,

Homályos szeme múltba réved.

Csodás titkok tudója,

Sötét álmok hozója.

Mesél, és mi meghalhatjuk,

Ámuló hitetlen gyermekként.

Csodás világról beszél,

Erdő homályában.

Múlt ködéből előlépő,

Meselények otthonáról.

Hatalmas haragtól duzzadó sárkány,

Szelíd tündéri mosoly.

Kincset őrző öreg törpe,

Egeket szelő furcsa lények.

Boszorkány öreg szeme múltba réved,

Meséjét beleleheli a téli szélbe.

Nem értjük nem hisszük,

Furcsa csodás szavait.

Remegő kezel,

Az erdő felé int.

Elcsukló hangon, furcsa nyelven,

Mormol valamit csendben.

Mélyen az erdő szívében.

Melyet a múlt homálya fed el.

Ott alszanak csendben,

Hisz a feledés elérte őket.

Idő

Idő

Azt mondják, rohan az élet,

De csak egy múló pillanat.

Lassú szárnycsapása,

Szelíd öreg pillangónak.

Öreg óra,

Lassú ketyegése.

Vénülő kezek,

Remegő érintése.

Fáradt őszi napfény csillanása,

Színes avaron.

Utolsó tollvonás,

Eme papíron…

Nemsokára nem csak verseimet, de kis irományaimat is olvashatjátok majd.