Viasz szárnyak.

Viasz szárnyak.

Egyedül sötét szobába zárva,

Magány láncai tartanak.

Benyitottál a magányomba,

Elszaggattad örök láncaimat.

Szálltam repültem veled az ég felé,

Szárnyaid repítetek.

De szárnyaid viaszból voltak,

Olvadtak és szétestek.

Zuhantunk ketten vissza.

A sötét magánys szobánkba.

Láncok tekeregnek csuklónkon,

Viaszos tollaktól vagyunk koszosak.

De a magány többé el nem ér,

Hisz most már ketten próbálunk.

Viaszos szárnyak helyet,

Igazit növeszteni próbálunk.

Hisz a szabadság minket vár.